Új földforgalmi törvény
- Szép Zoltán

- 2020. júl. 6.
- 2 perc olvasás
2020. július 1-ével változott a földforgalmi törvény, a változások mind a haszonbérleteket mind a földvásárlásokat érintik. Az egyik lényeges elem a „helyben lakó szomszéd” fogalmának változása, mely az elővásárlási sorrendet is érintő kérdés. A földet használó földműves, aki helyben lakó szomszéd a Magyar Állam után az első ranghelyen áll.
Eszerint „helyben lakó szomszédnak” számít:
aki helyben lakó és a tulajdonában vagy a használatában lévő föld szomszédos az adásvételi, a csere vagy a haszonbérleti szerződés tárgyát képező földdel, vagy
akinek az életvitelszerű lakóhelye legalább 3 éve azon a településen van, mely szomszédos az adásvételi, a csere vagy a haszonbérleti szerződés tárgyát képező föld fekvése szerinti településsel, és a tulajdonában vagy használatában lévő, a lakóhelye szerinti településen fekvő földje szomszédos az adásvételi, a csere vagy a haszonbérleti szerződés tárgyát képező földdel.
A változás a 18. § (1) bekezdését érinti (Az elővásárlásra jogosultak sorrendje, és az elővásárlási jog gyakorlása). További változás a 18. § (3) részében tárgyalt közös tulajdonban álló föld harmadik fél részére történő értékesítés változása.

Szintén változott a „földet használó földműves” fogalma is, amely szintén az elővásárlási rangsor estén lehet érdekes: (2) A 18. § (1) bekezdés b) pontja szerinti földet használó földműves alatt azt a földművest kell érteni, aki a földhasználati nyilvántartás vagy az erdőgazdálkodói nyilvántartás szerint legalább 3 éve használja a földet, ideértve azt is, akit a 65. § szerint a föld kényszerhasznosítójaként jelöltek ki.
Az adásvételi szerződést továbbra is 8 napon belül kell eljuttatni az illetékes Önkormányzat jegyzőjének részére. Itt is fontos változás történt: a közzététel ezentúl az elektronikus portálra vonatkozik (hirdetmeny.magyarorszag.hu), az önkormányzati kifüggesztés „tájékoztató jellegű”. Ha valaki „rájelentkezik” egy földre, az elfogadó nyilatkozatban kötelezően meg kell jelölni, hogy az elővásárlásra jogosult mely törvényen és az ott meghatározott sorrend melyik ranghelyén gyakorolja az elővásárlási jogát. Ha szükséges akkor a nyilatkozatokat is csatolni kell az elfogadó nyilatkozathoz (pl. biogazdálkodás, vetőmagtermesztés)!
Egyforma ranghely esetén az adásvételi szerződés szerinti vevővel kell jóváhagyni a szerződést.
A haszonbérlet is a fentiek szerint változott meg, legalább 1 évre és maximum 20 évre köthető meg a szerződés.
„Rájelentkezés” esetén az elfogadó jognyilatkozatban meg kell jelölni az előhaszonbérleti jogosultság jogalapját, továbbá ha az előhaszonbérleti jog törvényen alapul, akkor az elfogadó jognyilatkozatban azt is meg kell jelölni, hogy az előhaszonbérletre jogosult mely törvényen és az ott meghatározott sorrend melyik ranghelyén gyakorolja az előhaszonbérleti jogát.
Ha a mezőgazdasági igazgatási szerv a szerződés szerinti haszonbérlő és a vele azonos ranghelyen álló előhaszonbérletre jogosult javára egyaránt hozhatna jóváhagyó döntést, a mezőgazdasági igazgatási szerv a haszonbérleti szerződés szerinti haszonbérlővel hagyja jóvá a szerződést.
Ez természetesen csak egy kivonatolt rész, a teljes szövegezést és a változásokat a Földtörvényben kell keresni. Segítségül még csatolom a Kamara egy kis kiadványát, amely egy picit részletesebb, de minden esetben a Törvény szövege a mérvadó.
A közös osztatlan tulajdonokról is van egy sajtóhír:
Pénteken ellenszavazat nélkül fogadta el az Országgyűlés az osztatlan közös tulajdon felszámolását segítő új jogszabályt, amely 2021. január 1-jén lép hatályba. Az agrárminiszter azt mondta, hogy januártól az osztatlan közös tulajdon felszámolásához nem kell minden tulajdonos beleegyezése, azt 50 százalék plusz egy ember kezdeményezésével is el lehet indítani. A folyamat gyorsaságát segíti, hogy nem kell földmérőt hívni, helyette egy informatikai program segítségével mérik ki a területeket. Ismertette, hogy az új földrészleteknek szántó, rét, erdő esetén legalább egy hektárosnak, szőlő, gyümölcsös esetén minimum 3000 négyzetméteresnek, zárt kertek esetében pedig minimum 1500 négyzetméteresnek kell lennie.



Hozzászólások